A magyar színész fájdalmas vallomása: el sem tudott búcsúzni koronavírusos édesanyjától

édesanya halál Őze Áron koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Őze Áron tegnap osztotta meg közösségi oldalán a szomorú hírt, hogy múlt szombaton koronavírus-fertőzésben elhunyt az édesanyja. Az idős asszonyt nemrégiben operálták, szépen lábadozott otthonában. Családja hiába tartott be minden előírást, elragadt a koronavírus.

Őze Áron édesanyja tavaly ősszel esett át csípőprotézis-máteten. Gyógyulása szépen halad, színész fia önkéntes karanténba is vonult, hogy segíteni tudja a lábadozás során. Betartottak minden előírást.

"Hosszú utat jártunk be, hisz tavaly ősszel megműtötték. Itthon lábadozott, itthon végezte a rehabilitációt, és nagyon szépen haladt. Belázasodott, és bár eleinte nem akart hallani a kórházról, végül egy hét után úgy döntöttünk, mindenképp bevisszük. Ezúton is köszönök mindent a Péterffy Sándor utcai kórház dolgozóinak, akik mindent megtettek érte. A legjobb kezekben volt végig, és méltó módon távozhatott. Mindennap kaptuk a híreket, tájékoztattak mindenről, de látogatni nem tudtuk a kórházban. Az utolsó délután végül a bátyám bemehetett hozzá és el tudott tőle búcsúzni" - mondta a Jászai Mari-díjas színész a Blikknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.