Boros Lajos számos egészségügyi gonddal küzdött az elmúlt időszakban, a családja nagyon félti emiatt, így most mindenben ők döntenek helyette.

Boros Lajos több betegségen is átesett az elmúlt időszakban, nem csoda, hogy a családja nagyon félti őt. Úgy döntöttek, hogy mindent csak az ő beleegyezésükkel tehet meg, mert nem tartják döntéseit elég megfontoltnak.

Boros LajosForrás: TV2/Mokka

"A családom úgy döntött, az én akaratom nulla, innentől kezdve csak azt csinálhatom, amit ők engedélyeznek, mert nekem már nincs kockázatérzékem, azt mondják" - mondta Boros Lajos a Life TV műsorában. 

"Aggódnak, hiszen az, hogy kijöttem a kórházból, még nem jelenti azt, hogy minden egy csapásra elintéződött. Napi háromszor hat gyógyszert kell szednem és heti egyszer jár hozzám egy rehabilitációs edző is, hiszen a kórházban a kóma után újra kellett tanulnom járni" - tette hozzá a Blikknek Boros. 

"Havi százezer forint a nyugdíjam, így a kéthetente csütörtökön készülő internetes műsorom bevétele tényleg létkérdés. Az a szerencse, hogy tudom otthonról csinálni, így legalább a családom megnyugszik, hogy nem veszélyeztetem magam azzal, hogy nekiindulok a világnak" - tette hozzá.