Katasztrofális az édesvízi halak pusztulása: a világ 80 faja már kihalt

Forrás: SCANPIX/Bengt Olof Olsson -
pusztulás édesvízi halak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az édesvízi halak "katasztrofális" fajpusztulásáról számolt be egy jelentés, amely szerint a világ 80 faja már kihalt, közülük 16 tavaly, egyetlen év alatt.

A édesvízi halak embermillióknak jelentenek táplálékforrást, a halászaton és a díszhalkereskedésen át pedig megélhetést - írta a BBC hírportálja.


A szennyezés, a túlhalászat, a duzzasztógátak építése és a folyók kiszáradása, a vizenyős területek lecsapolása miatt a halak száma drámaian csökken.

A jelentés szerint a vándorhalak populációja az elmúlt 50 évben háromnegyedével zsugorodott. Ugyanebben az időszakban a nagyobb testű halfajok populációja 94 százalékkal lett kisebb.

Képünk illusztráció Forrás: SCANPIX/Bengt Olof Olsson

A The World's Forgotten Fishes (A világ elfelejtett halai) című jelentést 16 környezetvédő szervezet készítette, köztük a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Londoni Állattani Tásaság (ZSL).

A WWF szerint a halpusztulás fő oka a folyók rossz állapota, ami leginkább a szennyezés, a gátak és a csatornák számlájára írható

- írj az MTI.

Dave Tickner, a WWF munkatársa a BBC-nek elmondta, hogy noha az édesvizek a Föld legdinamikusabb élőhelyei közé tartoznak, az egész világon a katasztrofális pusztulás képét mutatják.
"A természet szabadesésben van, az Egyesült Királyság sem kivétel: az élővilág küzd a fennmaradásért a szennyezett vizekben" - magyarázta a szervezet édesvizekért felelős szakértője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.