A hét elején még kellemes időre számíthatunk: eddig fog tartani a korai tavasz.

 

Hétfő  

A párásság megszűnése után napos időre számíthatunk, majd déltől erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék ekkor sem alakul ki. Az északkeleti szél megélénkül. Reggel 0 fok körül, délután 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

 

Kedd  

A hajnali ködfoltok megszűnnek és ragyogóan napos idő valószínű. Kizárt a csapadék. Kellemes kora tavaszi időnk lesz 12°C körüli értékekkel. A délnyugati szél gyenge marad.

 

Szerda és csütörtök  

Hajnalra ismét kialakulnak sűrű ködfoltok, melyek a délelőtt folyamán mindkét nap feloszlanak, csak kisebb körzetekben maradhat ködfelhős az ég. Az ország nagy részén szikrázó napsütés várható. 10-18 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Hózápor is jöhet - Képünk illusztrációForrás: Getty Images/iStockphoto/Everste

Péntek

Északnyugat felől hidegfront érkezik, melynek hatására erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé alakul ki eső, zápor, a hegyekben már akár hózápor, míg délen zivatar is kitörhet. Egyre inkább megerősödik az ÉNy-i szél. A maximum 9 fok körül alakul.