Hiányzik a páviánoknak, hogy nem tudnak beszélgetni az állatkert látogatóival

pávián koronavírus állatkert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lassan elszoknak a látogatóktól az állatkert lakói. Egyes állatok jól elvannak így is, de például a páviánok vagy az oroszlánfókák örülnének már a plusz figyelemnek.

Hanga Zoltán, a fővárosi állatkert szóvivője elmondta a Borsnak, hogy több állat is hiányolja a látogatókat az állatkertben.

A szóvívő szerint az oroszlánfiókák is felvillanyozódtak, amikor az első zárás után megjelentek újra a látogatók. Normál esetben az állatok már nem is foglalkoznak az emberekkel, most azonban úgy elszoktak tőlük, hogy a rozsomák és a zsiráfok is felfigyelnek rá, ha most embert látnak.

Képünk illusztráció Forrás: LiveLeak/Isaac Montanya

Hanga Zoltán azt is elmondta, hogy bár nincsenek látogatók, szigorú szabályokat kell betartaniuk, hogy se a gondozók, se az állatok ne fertőződjenek meg. Idén januárban vélhetően Covid-19 betegségben pusztult el két 11-hetes fehértigriskölyök a pakisztáni Lahór állatkertjében, úgyhogy nagyon fontosak az óvintézkedések.

A gondozók munkáját is úgy szervezik, hogy a turnusok ne találkozzanak egymással, ezzel akadályozva az esetleges megfertőzést. Ezenkívül maszkot viselnek, és a takarmány előkészítésénél kesztyűt húznak a dolgozók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.