Rossz hír a koronavírus brazil mutánsáról: képes kikerülni ennek a vakcinának ellenanyagait, nem hatásos ellene

Sinovac-vakcina ellenanyagok COVID-19 mutáns brazil variáns koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírusnak az északnyugat-brazíliai Amazonas államból származó variánsa képes arra, hogy kikerülje a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó cég CoronaVac nevű vakcinája által termelt antitesteket a szervezetben - derült ki két brazil egyetem előzetes tanulmányából.

A megállapításokra egy olyan kísérlet során jutottak, amelyben nyolc pácienst beoltottak a dél-amerikai országban eddig leginkább használt kínai oltóanyag két adagjával. A Sao Pauló-i Egyetem (USP) és a Campinasi Egyetem (Unicamp) tudósai vérplazmát vettek az önkéntesektől, és megvizsgálták a CoronaVac hatékonyságát a vírus brazil törzsével szemben, amelyet először januárban azonosítottak Amazonas fővárosában, Manausban.
A kutatók szerint az elemzett adatok arra utalnak, hogy a P.1 (a brazil variáns) képes kikerülni az olyan inaktivált víruson alapuló vakcina által termelt semlegesítő antitesteket, mint a CoronaVac.
A jelentés szerzői mindazonáltal közölték, hogy szükség van további, több mintát alapul vevő vizsgálatokra következtetéseik megerősítéséhez, egyúttal jelezték: a koronavírus-fertőzötteknél súlyosabb esetekben nemcsak a CoronaVac által termelt antitestek, hanem az immunrendszer további elemei is szerepet játszanak. Véleményük szerint annak érdekében, hogy elejét vegyék a vírus brazil törzse további terjedésének, szükség lehet egy harmadik adag beadására az oltóanyagnak a brazil vagy egyéb variánsokra módosított változatából.

A dél-amerikai ország 27 állama közül már 17-ben jelent meg a brazil variáns. A több mint 200 millió lakosú Brazíliában jegyezték fel a harmadik legtöbb koronavírus-fertőzöttet a világon, 10,6 milliót, bár egészségügyi szakértők szerint ez a szám akár 2-3-szor is nagyobb lehet valójában. A dél-amerikai országban a fertőzéshez köthető csaknem 256 ezer halálesetet jegyeztek fel, ami a második legnagyobb a világon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.