Karikó Katalin szerint 35 nap elteltével is be lehet adni a Pfizer-vakcina második dózisát

Forrás: MTI/Mónus Márton -
oltóanyag Karikó Katalin oltás Pfizer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Karikó Katalin, a Pfizer-vakcina kifejlesztésében kulcsszerepet játszó biokémikus szerint az is megfelelő, ha három hét helyett 35 nap telik el az első oltás után a második adag beadásáig.

A biokémikus ezt arra reagálva válaszolta a Facebook-oldalán egy követőjének, hogy Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap egy interjúban azt mondta: klinikai, tudományos és szakmai ismeretek alapján igyekeznek kitolni a második oltás időpontját, a Pfizer-vakcinánál a korábbi 21 helyett 35 napra.

Karikó Katalin hangsúlyozta, hogy már az első oltás is véd, "és annak is jónak kell lennie", ha csak hónapokkal később kapja meg valaki a második dózist - írták.

Az MTI írása szerint Karikó Katalin azzal kapcsolatban, hogy múlt héten az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság közölte, a vakcina normál hűtési körülmények között is tárolható, azt írta: a vakcinákat korábban mínusz 70 Celsius-fokon tárolták, nem tesztelték mínusz 20 fokra, ezért bizonyíték hiányában nem is javasolták magasabb hőmérsékleten tárolni.

A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinái fecskendőkben előkészítve az oltáshoz. Forrás: MTI/Mónus Márton

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.