NASA: Az év legnagyobb aszteroidája közeledik felénk

Forrás: NASA/SOFIA/Lynette Cook/Lynette Cook -
aszteroida NASA bolygó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az év legnagyobb aszteroidája halad el a Föld közelében március 21-én - jelentette be csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal

A 2001 FO32 jelzésű meteorit a potenciálisan veszélyes kisbolygók kategóriájába tartozik, de a NASA szerint nem jelent veszélyt az emberiségre, a kevesebb mint egy kilométer átmérőjű égitest mintegy kétmillió kilométerre halad el a bolygónk mellett, vagyis legközelebbi pontján is ötször olyan távol lesz a Földtől, mint a Hold.

Az aszteroida óránként 124 ezer kilométeres sebességgel száguld el a Föld mellett, az aszteroidák többségénél gyorsabban - közölte a NASA.

A kisbolygót 2001 márciusában fedezték fel, a csillagászok azóta követik az útját. Közepes erősségű távcsővel a déli féltekén és az északi félteke alacsonyabb szélességi köreiben az amatőr csillagászok is láthatják az aszteroidát, amelynek "látogatása" a NASA szerint kivételes lehetőséget nyújt a hivatásos csillagászoknak az égitest tanulmányozására.

Képünk illusztráció. Forrás: NASA/SOFIA/Lynette Cook/Lynette Cook

Az elkövetkező 100 évben egyetlen nagyobb ismert aszteroida sem fog becsapódni a Földön, és nagyon kicsi az esélye annak, hogy a jövőben felfedezendő kisbolygók bármelyike is kárt okozna bolygónkban - közölte a NASA.

Mindazonáltal minél többet tudunk róluk, annál inkább felkészülhetünk egy esetlegesen veszélyt jelentő aszteroida elhárítására - írták közleményükben a kutatók.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.