Tragikus hírt közölt a közszolgálati egyetem: koronavírusban hunyt el 21 éves hallgatójuk

halál Nemzeti Közszolgálati Egyetem koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem honlapján tette közzé a tragikus hírt: meghalt egy 21 éves hallgatójuk a koronavírus következtében.

Honlapján tájékoztatta a hallgatókat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem arról, hogy a koronavírus következtében elhunyt egy 21 éves diákjuk.

"Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy életének 21. évében elhunyt L. Ákos, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója. Ákos a Rendészettudományi Kar biztonsági szakirányának első évfolyamos hallgatója volt, komoly tervekkel érkezett az Egyetemre. Tavaly szeptemberben készített motivációs levelében már a mesterképzés elvégzését is célul tűzte ki maga elé, jövőjét pedig magánbiztonsági vezetőként képzelte el. Szakasztársai szerették és nagyra tartották Őt.

Március elején koronavírus-tünetekkel került kórházba, és hiába élt korábban aktív, sportos életet, legyengült szervezete már nem tudta sikerrel megvívni ezt a harcot.

írták

Forrás: Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.