Fontos: erre kérik a koronavírusos betegeket a gyógyszertárak

Forrás: Shutterstock -
patika gyógyszertár koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége közleményben kérte, hogy a koronavírusos betegek semmiképp se maguk menjenek el kiváltani a favipiravir tartalmú gyógyszert, mert ez komoly veszélyt jelent.

A gyógyszertárak azt tapasztalták, hogy sok esetben koronavírusos betegek mennek el kiváltani a favipiravir tartalmú gyógyszereket. Ezért közleményben kérték, ezt semmiképp se tegyék, hiszen óriási a fertőzésveszély így, a patikában dolgozók és a vásárlók egészségét kockáztatják vele. Inkább kérjenek meg valakit, hogy váltsa ki nekik a készítményeket.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ha egy Covid-fertőzött beteg látogat el a gyógyszertárba, utána rendkívüli intézkedéseket kell tenni: ki kell küldeni mindenkit, be kell zárni az üzletet, és fertőtleníteni.
Alapvető szabály, hogy aki beteg, nem hagyhatja el az otthonát, a hozzátartozókat kell megkérni, hogy végezzék el a bevásárlást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.