Ilyen életre számíthatunk a koronavírus után a szakértők szerint

Vakáció Nyár Maszk koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bá egyelőre még a koronavírus harmadik hullámának kellő közepén járunk, kutatók és szakemberek már azt vizsgálják, milyen életre számíthatunk a járvány után. 

Roberta Bruhnt, az Arizoniai Egyetem epidemiológiai intézetének igazgatóját a a New York Times kérdezett a koronavírus utáni világot firtató cikkében, aki szerint a maszk egy darabig biztosan velünk marad.

"Az új normalitásban tovább fogjuk hordani a maszkokat a következő egy-másfél évben, és valószínűleg a következő években"

- állította.

Rowan Moore urbanista, városszakértő szerint az emberek viszonya a várossal, a városi léttel a koronavírus hatására jelentősen megváltozott, ami főként az otthoni munkavégzésnek köszönhető. Ennek következményeképpen a közeljövőben sokan fognak a városból kiköltözni és a közelben, de egy csendesebb, nyugodtabb helyen kialakítani az életüket.

Brian Young, a G Adventures, a világ egyik legnagyobb utazási irodájának igazgatója az Euronewsnak adott interjújában elmondta, hogy a turizmus terén az alábbi változásokat látja.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock/leungchopan

"Mivel néhány utazó minimálisra kívánja csökkenteni a turisták számát, akikkel kapcsolatba kerülhet, azt várjuk, hogy megnő a kereslet a helyi és a kisebb szálláslehetőségek iránt."

Egy londoni utazási iroda alapítója pedig a következőképpen látja az utazási szokásokat a jövőre nézve:

"2021-ben biztosan népszerűbbek lesznek a hosszabb utazások, mivel az utazók úgy dönthetnek, hogy szabadság ideje alatt is tudnak dolgozni. A digitális nomádok világában élünk, ahol az emberek egyre távolabbról dolgoznak, és nem kell visszarohanniuk az irodába."

A lastminute.com utazási portál elnökének véleménye alapján azonban pont az ellenkezője fog történni, az emberek rövidebb utakat fognak tervezni, "és a klasszikus hétnapos ünnep a múlté lehet". Úgy gondolja, hogy a nyárhoz kötődő vakáció is elmúlik, a turisták ugyanis egyre inkább kihasználják az év többi hónapját is a pihenésre - írja a szeretlekmagyarorszag.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.