Alagútban siklott ki egy személyvonat: több halálos áldozata is van a tajvani balesetnek

Forrás: Shutterstock -
alagút kisiklott vonat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alagútban siklott ki egy személyvonat pénteken Tajvanon, a vasúti rendőrség közleménye szerint legkevesebb 36 halottja és 61 sérültje van a balesetnek. Hetvenkét embert még nem sikerült kiszabadítani a vagonokból.

A vonat Tajtung városába tartott, és a Hualiantól közvetlenül északra lévő alagútban siklott ki. A CNA tajvani állami hírügynökség szerint a szerencsétlenség azután következett be, hogy a vonat nekiütközött egy tehergépkocsinak. Egyes vagonok az alagút falának csapódtak.

A szerelvény nyolc vagonjában több mint 350-en utaztak. Az első négy kocsiból 80-100 embert sikerült kimenteni, de a másik négy deformálódott, és nehezen férnek hozzájuk. A tűzoltóság korábban közleményében úgy fogalmazott "az előzetes vizuális szemle" alapján, hogy a balesetet szenvedett szerelvényben "sok ember nem mutat életjelet".

A szerencsétlenség egy négynapos, hagyományos helyi ünnep kezdetén történt. Caj Ing-ven tajvani elnök utasította az illetékes kormányzati szerveket, hogy minden tőlük telhető erőfeszítést tegyenek meg a mentés során.


Három évvel ezelőtt is kisiklott egy vonat Tajvan északkeleti részén, a balesetben 18-an meghaltak, és 175-en megsérültek - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.