Megrázó: kilenc gyermek veszítette el szüleit Pécsett a Covid miatt

halál gyász koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola kitette a fekete zászlót, miután 9 tanulójuk maradt árván. A koronavírus két család életét is örökre megváltoztatta: egy 51 éves édesanyát és egy 45 éves édesapát ragadott el az élők sorából.

Két pécsi családnak is örökre megváltozott az élete, miután két családfenntartót is elragadott a koronavírus. Az egyik családban az 51 éves édesanya egyedül nevelte hat gyermekét, a legkisebb éppen csak betöltötte a 13. életévét. A válást követően idősebb gyermekei segítségével próbált boldogulni az asszony, de örökölt tartozásai miatt helyzetük meglehetősen kilátástalan volt - írja a Bors.

A hat gyermek most egyedül maradt a gyásszal és a tartozásokkal és egyelőre fogalmuk sincs, hogyan fogják kiadásaikat fedezni. Szeretnének új életet kezdeni egy olyan helyen, ahol nem kell folyamatosan a fájdalmas emlékekkel szembesülniük, de ehhez segíségre van szükségük.

szomorú gyász Forrás: Shutterstock

A másik pécsi családban három gyermek veszítette el 45 éves, életerős apukáját. A családot nagyon megrázta a haláleset, szerencsére édesanyjuk jól van, de egyelőre nem tudja feldolgozni a történteket.

A családokban az a közös, hogy mindegyik gyermek a Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskolába jár. Bár szülők esetében nem szokták kitenni a fekete zászlót, most kivételt tettek, ezzel is kifejezve együttérzésüket és támogatásukat.

ÍGY TUDJA AZ ÁRVÁKAT TÁMOGATNI

Támogatni az UniCredit Bankban vezetett számlaszámra való utalással lehet.

A hatgyermekes család számlaszáma: 10918001-00000084-94440007 Tulajdonos: Szekeres

A háromgyermekes család számlaszáma: 10918001-00000064-83790005 Tulajdonos: Nagy

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.