Lebukott a magyar asszony: elfelejtett elválni, mielőtt újra férjhez ment

válás lebukott kettős házasság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lakhelyével együtt férjet is váltott a magyar nő, hat év után derült fény az igazságra.

Kettős házasság miatt indult eljárás egy magyar nő ellen, aki 2015-ben Írországban, majd három év múlva Magyarországon is férjhez ment.

– közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.

Schmidt Gábor, tájékoztatása szerint a nő 2015 szeptemberében Írországban kötött házasságot egy pakisztáni férfival. Egy évvel később visszaköltözött Magyarországra, a házasságot viszont nem bontották fel.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Később, 2021 januárjában az írországi férj jogi képviselőjének kérelmére Magyarországon is anyakönyvezték az írországi frigyet. Így derült ki, hogy

a nő a korábbi házasság felbontása nélkül 2018 júliusában egy Kecskemét környéki községben ismét házasságot kötött, ezúttal egy magyar férfival.

A büntetlen előéletű nővel szemben az ügyészség próbaidőre felfüggesztette az eljárást, mivel beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A második házasságkötés érvénytelenítéséhez pedig az ügyészség keresetet nyújtott be az illetékes bírósághoz - írta meg a VG.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.