Súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy 34 éves nő ellen, aki súlyos balesetet okozott egy balatoni bobpályán. A balesetben egy férfinek eltörött az állkapcsa.

A Veszprém Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az eset, amely miatt most emeltek vádat, még tavaly augusztusban történt. A 34 éves nő a családjával szórakozott egy Balaton-parti szabadidőparkban, ahol a bobpályát is használta.

A pálya területén több tábla hívja fel a vendégek figyelmét a legalapvetőbb szabályokra, így a bobok közötti legalább 25 méteres követési távolság betartására, illetve arra, hogy ha a bobozó előtt valaki lassít, akkor a mögötte haladónak is ugyanígy kell tennie, a másik bobbal szigorúan tilos összeütközni.

Súlyos baleset történt egy balatoni bobpályánForrás: MTI/Orosz Péter

A nő több alkalommal csúszott le aznap a pályán, ám az utolsó csúszásnál nem figyelt a többiekre. Miután nem vette észre, hogy előtte fékeznek, ő maga nem lassított, az előírt követési távolságot nem tartotta be, figyelmetlensége miatt pedig nekiütközött az előtte haladó kocsinak, amelyben hátul egy férfi, előtte pedig a lánya foglalt helyet.

Az ütközés erejétől a kétszemélyes bob hátsó ülésében ülő férfi feje a kislánya fejének csapódott. Az apa állkapcsa eltörött, a kislánynak nem lett súlyos sérülése.

Az ügyészség vádiratában tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzést indítványoz, a nőt próbaidőre büntetnék.