Erre a változásra számíthatsz a héten: részletek

Forrás: Shutterstock -
időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Részletek

Szerda


Délelőtt még sokfelé várható eső, hajnalban havas eső, a hegyekben havazás is. Délután a Dunától keletre marad a csapadékos idő, míg a Dunántúlon szakadozik a felhőzet, rövid időre elő is bukkan a nap. Az északnyugati szél többfelé lesz erős, nyugaton viharos. Mindössze 4 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.

Forrás: Shutterstock

Csütörtök


Délelőtt északkelet felől újra erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várhatók záporesők. Délután aztán jelentősebben csökken a felhőzet. Az ÉNy-i szél sokfelé marad erős. 9 fok körüli értékeket mérhetünk.

Péntek


Északkelet felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, de csak elszórtan fordul elő zápor. Délutánra veszít erejéből a kezdetben még erős északi légmozgás. 7 és 12 fok közé enyhül a levegő.

Hétvége


Változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég a hétvégén és mindkét nap kialakulhat szóványosan zápor. Délutánonként 11-12 fok körül várható a hőmérséklet - olvasható a Köpönyegen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.