Mégsem alkalmazzák a Johnson & Johnson-vakcinát Svédországban

Forrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Michael Ciaglo -
vakcina védőoltás koronavírus Janssen Johnson & Johnson
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Svédország felfüggeszti a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinájának használatára vonatkozó terveit, miután hasonló vérrögképződéses eseteket jelentettek, mint az AstraZeneca készítménye esetében - közölte szerdán a svéd egészségügyi hatóság.

A tájékoztatás szerint nem kezdik meg az oltásokat a Johnson & Johnson vakcinájával, és kivárják az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálati eredményeit az ügyben.
"Várjuk az EMA felülvizsgálatának eredményeit, illetve további információkat az Egyesült Államokból, mielőtt Svédországra vonatkozóan javaslatot tennénk" - mondta Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi intézet járványügyi főszakértője. "Addig is, azt tanácsoljuk, hogy ne használják a vakcinát" - tette hozzá. Tegnell nem tudta megmondani, mikorra várható végleges döntés az ügyben.

Az uniós gyógyszerügynökség a nap folyamán közölte, hogy folytatja a J&J csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek közötti esetleges összefüggés pénteken megkezdett vizsgálatát.
Svédországba eddig 31 ezer adag érkezett a készítményből, de ezeket még nem használták fel.
Az amerikai egészségügyi hatóságok, miután hat embernél néhány nappal az oltás után ritka, vérrögképződéses rendellenességek léptek fel, a J&J egydózisú vakcinája alkalmazásának felfüggesztését javasolták kedden. A bejelentést követően nem sokkal a J&J közölte, hogy elhalasztja az oltóanyag kiszállítását Európába.

Franciaország egyébként szerdán jelentette be, hogy a J&J vakcináját ugyanolyan feltételek mellett fogják forgalmazni és alkalmazni, mint jelenleg az AstraZeneca oltóanyagát, azaz csak a legalább 55 évesek kaphatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.