Nem adott pénzt a 19 éve fiúnak az anyja, késsel megsebesítette

Forrás: Shutterstock -
bűncselekmény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Késsel megsebesítette édesanyját és egy másik rokonát egy fiatal férfi Gyöngyösön, a helyi rendőrök elfogták és őrizetbe vették - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a 19 éves fiatal még kedd délután pénzt követelt az édesanyjától, aki ezt megtagadta. Emiatt a fiú egy késsel megsebesítette az anyját és az ott lévő másik rokonát is, utóbbi az elsődleges orvosi szakvélemény szerint életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Forrás: Shutterstock

Ezt követően a férfi elvette anyja mobiltelefonját és elhagyta a gyöngyösi lakást, ám a helyi rendőrök rövid időn belül elfogták.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság rablás és életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt őrizetbe vette a férfit, és kezdeményezte a letartóztatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.