Menczer Tamás: a magyar átoltottság a duplája az uniós átlagnak

vakcina járvány átoltottság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar átoltottság és az oltási sebesség a duplája az uniós átlagnak - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

"Ha a kormány nem vásárolt volna orosz és kínai vakcinát, akkor most az uniós átlag körül lenne Magyarországon is az átoltottság. A kormány hétmillió adag orosz és kínai vakcinát kötött le, azokból mostanáig 2 millió 320 ezer dózis érkezett meg" - mondta el Menczer Tamás.Ez azt jelenti, hogy ezekből a teljes mennyiség 3,5 millió ember életét védheti majd meg - hívta fel a figyelmet.

Forrás: Shutterstock

Kérdésre hozzátette azt is, mind a kínai, mind pedig az orosz vakcinagyártó időben szállítja a védőoltásokat és a kormány arra számít, hogy ez így lesz a jövőben is.

Egy másik kérdésre kijelentette, mostanra nyilvánvalónak tartja, hogy nemcsak a vírustól, de a magyar baloldaltól is meg kell védeni az embereket.

"Én nem vagyok nagy véleménnyel a magyar baloldalról, de azt nem gondoltam volna - őszintén szólva -, hogy olyan aljaságra képesek, mint amit most már hónapok óta tesznek: magyar emberek életét kockáztatják, és a magyar életekkel szórakoznak" - fogalmazott Menczer Tamás.

Tény - mondta -, hogy az elmúlt napokban hetven olyan cikk jelent meg a baloldali sajtóban, amelyek a kínai vakcinát támadják. Ehhez képest a Sinopharm-vakcinát már több mint 120 millió ember kapta meg világszerte - írta meg az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.