Megdöbbentő dologra kényszerült Bódi Guszti és Margó: volt, aki sosem bocsátott meg nekik

Forrás: Facebook/Bódi Margó -
HOT! magazin Bódi Guszti Bódi Margó Szökés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnő édesapja sosem volt jó véleménnyel Bódi Gusztiról. Azt mondta róla: „Ez egy huligán! Ennek soha nem lesz egy malaca sem!" Ám ők megszöktek, mert tudták, hogy ha ezt nem teszik meg, és Margó kezére gyűrű kerül – ugyanis a szokásoknak megfelelően a szülők kijelöltek számára egy férjet –, soha nem lehettek volna egymáséi.

Az édesapa ezt nem bocsátotta meg lányának. Hiába vitte haza őket Guszti édesanyja, a történtek megbeszélésére már nem volt lehetőség.
„Apám a szökésünk után egy évvel meghalt. Én voltam a kedvence, mert a testvéreimhez képest fehér bőrű vagyok, és mindig én voltam neki a szép. Amikor a szökésem után kolbászt, csokit hozott haza, azt nekem is letette az asztalra, csak nem szólt hozzám. Haragudott, de nagyon szeretett" – meséli Margó a holnap megjelenő HOT! magazinban, ahol arról is beszámol, hogyan választottak neki vőlegényt, illetve mit szokott mondani édesapjának, amikor kimegy hozzá a temetőbe.

Bódi Guszti és Bódi Margó Forrás: Facebook/Bódi Margó

A fordulatos történetért és még számos húzós sztoriért keressétek a HOT!-ot, akár digitális formában is, a digitalstand.hu/hot oldalon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.