„Megdöglesz kutya!" - üvöltötte az érdi férfi, miközben ököllel verte édesapját

Forrás: Shutterstock -
verés sérülés apa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 37 éves érdi férfi úgy megverte édesapját, hogy annak 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek. Azért támadta meg, mert pénzt akart tőle, amit végül el is vett az idős férfitól.

A 66 éves férfi egy érdi közértben kért segítséget, mert súlyosan megsérült. A bolt tulajdonosa értesítette a rendőröket, és mentőt hívtak. Kiderült, saját fia verte meg a sérültet, mert nem akart neki pénzt adni.

Ököllel ütötte, és mellkason rúgta édesapját, miközben azt üvöltötte: „Megdöglesz kutya!", „Adjál pénzt, vagy elvágom a torkod!". Végül elvette a nyugdíjából maradt 21 ezer forintot a zsebéből, és magára hagyta.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

A 66 éves apa kórházba került, eltört a bordája, 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek.
N. Sándort a rendőrök végül elkapták, nem tagadta tettét, sőt bevallotta, heti rendszerességgel verte édesapját, mert haragudott rá, amiért nem adott neki pénzt.

A munkanélküli férfival szemben rablás, testi sértés, és kapcsolati erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – írta a police.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.