Szülei földjére indult permetezni az a 31 éves férfi, aki kedd délután a traktorjával két vonattal is összeütközött Újfehértónál.

A Blikk információi szerint a faluban óriási megdöbbenéssel fogadták András halálhírét, és senki nem érti, miért hajtott a sínekre a fiatal traktoros. A férfi egyik barátja így nyilatkozott a lapról a tragikus baleset áldozatáról:

"Két helyen is dolgozott, hogy a családjának mindent megteremtsen. Miután végzett a főállásával, éppen csak átöltözött, aztán már rohant is a szüleihez, hogy a mezőgazdasági munkákban segítsen. A tragédia előtt ott ment el a házunk mellett a traktorral, intettünk egymásnak, még gondoltam is, hogy a nagy eső előtt minek megy permetezni. Aztán már csak a borzalmas hír fogadott, hogy nincs többé" – mondta a férfi egyik barátja.

A 31 éves áldozat nagy szerelemben élt feleségével, nagyobb gyermekük hároméves, a pici pedig nemrégiben született.

Április 20-án egy mezőgazdasági vontató előbb egy személyvonattal, majd egy szemből érkező másik szerelvénnyel is összeütközött. A traktor vezetője meghalt. Az egyik vonat az ütközéstől kisiklott, a szerelvényen öt utas és a mozdonyvezető megsérült.Forrás: MTI/Balázs Attila