Francis Beaumont elismert mikrobiológus és történész volt, aki különböző fejlődő országokban dolgozott. A külvilág azonban azt nem tudta róla, hogy otthon egy kegyetlen pedofíl volt, aki rendszeresen megerőszakolta a saját kiskorú lányát, aki kétszer is teherbe esett a saját apjától.

Francis Beaumont lánya, a most 52 éves Kim Chown évekkel később Who Will Believe You? (Ki fog hinni neked?) című könyvben fedte fel a borzalmakat, amit az apja művelt vele gyermekkorában.

Kimet hosszú éveken keresztül erőszakolta a saját apja, akitől kétszer is teherbe esett annak ellenére, hogy fogamzásgátlót kellett szednie.

Először 15 évesen lett állapotos, ekkor Kenyában éltek, ahol az abortusz illegális volt. Így a férfi otthon egy fogassal, majd egy biciklipumpa segítségével próbálta elvetetni a babát. Miután nem sikerült neki, kórházba vitte a lányát.

Amikor Kim másodjára is teherbe esett, apja azzal a hihetetlen ötlettel állt elő, hogy tartsák meg a babát. Ezt a magzatot azonban Kim vetette el - írja a Mirror.

A kép illusztrációForrás: Thinkstock

Beaumont házi készítésű alkohollal itatta a lányát, magassarkúba és harisnyakötőbe öltöztette, majd miután megerőszakolta, elküldte az iskolába. Többször meg is fenyegette Kimet.

"Azt mondta, savban old fel, és más nem marad belőlem, csak a fogaim. Senki nem fogja tudni, hogy léteztem" - idézte fel a szörnyűségeket a nő.

Majd apa és lánya visszaköltözött Angliába, ahol Kim csak akkor tudott kiszakadni ebből a szörnyűségből, amikor megismerkedett jelenlegi férjével. Ennek ellenére csak 2015-ben volt képes rendőrség elé állni és elmondani, milyen brutális dolgokat művelt vele az édesapja.

Ekkor már 82 éves apját 2018-ban 20 év börtönbüntetésre ítélték, azután, hogy 1979 és 1985 között  öt nemi erőszak elkövetése miatt bűnösnek találták.