Gulyás Gergely elmondta, mennyi Pfizer vakcina érkezik a következő hetekben

vakcina Gulyás Gergely koronavírus Pfizer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Augusztusig biztosan fennmaradnak a koronavírus-járvány miatti korlátozások a védettséggel nem rendelkezőknek - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely elmondta, a járvány továbbra is velünk van, a koncerteken, a fesztiválokon, a szórakozóhelyeken és a sporteseményeken való részvételhez, illetve a szállodák és az éttermek szolgáltatásainak igénybevételéhez a következő hónapokban a védettségi igazolvány nélkülözhetetlen lesz. Hangsúlyozta, a koronavírus elleni oltás továbbra is önkéntes, de regisztrációhoz kötött.
Közölte, néhány napon belül bárki megkaphatja az oltást.

Ismertetése szerint most is nyitva van az időpontfoglalás lehetősége az Astrazeneca-, a Sinopharm és Szputnyik vakcinára. Kifejtette: azoknak, akik bizonyos oltásra várnak, azzal kell számolniuk, hogy ezen a héten kevés Moderna- és Pfizer-oltás áll rendelkezésre, mivel a beérkező 330 ezer adagból 200 ezer a második oltás, míg 130 ezret félretesznek a 16-18 év közöttieknek.
Gulyás Gergely szerint jövő héttől átlagosan, hetente 120-180 ezer Pfizer- és Moderna-vakcina áll rendelkezésre, ebből 20-30 ezer Moderna, 130-140 ezer Pfizer lesz első oltásként beadható.
Kitért arra, hogy a regisztráltak mintegy 80 százalékát beoltották, egymilliónál kevesebb azok száma, akik még nem kapták meg az első oltást. A miniszter közölte, a koronavírus elleni oltásoknak köszönhetően sikerült a koronavírus-járvány harmadik hullámát megtörni.

Gulyás Gergely elmondta, mennyi Pfizer vakcina érkezik a következő hetekben Fotó / Facebook / Magyarország Kormánya



Gulyás Gergely elmondta, az elmúlt négy hét alatt közel kétmillió első oltást adtak be Magyarországon. 4 millió 153 ezer felett van az első oltásban részesültek száma Magyarországon, azaz a 18 év feletti lakosság közel 53 százalékát beoltották - részletezte. Hozzátette: ennek köszönhető, hogy az újraindítás folytatódhatott, és védettségi igazolvánnyal újra igénybe lehet venni a március óta szünetelő szolgáltatásokat.

Gulyás Gergely úgy látta, szabadságkérdésről van szó. "Magyarország Európában elsőként szerezhette vissza a szabadságát" - fogalmazott. Megjegyezte, a szabadság kétségkívül nem teljes, de aki beoltatja magát, az visszakaphatja a megszokotthoz közeli életét. Kitért arra, hogy azért tartott a kormány konzultációt, hogy meg tudja, mi a véleménye a polgároknak a járvány elleni védekezésről. Közölte, több mint félmillió állampolgár fejtette ki a véleményét, 65 százalékuk támogatta, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők élvezhessenek előnyöket. Ezen alapul a magyar védekezési stratégia - összegzett.

Beszélt az oltóanyagokat övező nemzetközi vitákról, amely alapján szerinte nagyon könnyű felismerni, hogy komoly üzleti érdekek állnak a sokszor szakmaiként feltüntetett vélemények mögött. Elmondta, Magyarországon szigorú vizsgálat után engedélyezik az oltóanyagokat, mindenki biztos lehet abban, hogy bármelyik Magyarországon elérhető oltóanyag biztonságos és hatékony.

A miniszter elmondta, múlt héttől ha valaki külföldről hazatér, védettségi igazolvánnyal mentesül a karantén alól. Egy most megjelenő rendelet szerint ha a felnőtt kiskorúval érkezik, akkor ez a szabály a gyermekre is vonatkozik - tette hozzá. A védettségi igazolványokról szólva azt mondta, egyelőre minden ország a saját védettségi igazolványát ismeri el. Magyarország arra törekszik minél több állammal kössön kétoldalú megállapodást - tette hozzá. Elmondta, azok az országok, amelyekkel Magyarország megállapodást kötött, mindegyik vakcinát elfogadják. Gulyás Gergely közölte, a déli államok is egyértelművé tették, hogy mindenkit beengednek nyáron, így nem indokolt a félelem az utazási korlátozásoktól abban az esetben, ha valakit nem nyugati vakcinával oltanak be.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.