Kegyetlenül meggyilkolta főbérlőjét és annak kutyáját is a budapesti férfi

Forrás: Thinkstock -
gyilkosság kutya késelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tettes szeretett volna haladékot kérni főbérlőjétől a lakbér kifizetésére, ám az nem adott neki. A vita odáig fajult, hogy a bérlő leszúrta a férfit, majd a kutyájával is végzett.

Két éve januárban költözött be a VII. kerületi albérletbe a férfi párjával, a mellettük lévő apartmanba pedig öccse és annak szerelme. Az albérlet kifizetését mindenkinek ő intézte.

Amikor beköltöztek a lakbér egy részét kifizette a főbérlőnek, és azt ígérte hó végig pótolja a fennmaradó részt. Ám ezt nem tudta megtenni, lakótársai erről mit sem tudtak. Ahogy arról sem, hogy a férfi megkérte szállásadóját, hogy később fizethessen, ám az ebbe nem ment bele.

A fotó illusztráció. Forrás: Thinkstock

A vita elfajult, és az albérlő többször megszúrta és fojtogatta a tulajdonost, aki belehalt a sérüléseibe. Majd az áldozat lakásában lévő kutyát is bántalmazta, végül bezárta őket a lakásba, és felgyújtotta az ágyat. A füsttől az állat is elpusztult.

A tettessel szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és állatkínzás miatt nyújtottak be vádiratot a bíróságra, végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozva – írta az ügyészség.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.