Megsaccolták, ezen a területen várható a kínai rakéta becsapódása – Európa is beleesik!

Forrás: Shutterstock -
rakéta Kína becsapódás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igyekeznek meghatározni, nagyjából hová is érkezhet az elszabadult kínai rakéta, amely a Föld felé tart. Most valamennyire sikerült leszűkíteni a kört.

Kína rakétája tart a Föld felé, és hamarosan bele fog csapódni. Ugyanis hiba csúszott a Long March 5B kilövésébe, és a rakéta saját pályára állt, most 27 600 kilométer per órás sebességgel tart felénk.
Nagy része valószínűleg elég majd a légkörbe érve, de egyes darabkái becsapódhatnak. Azt próbálják most megsaccolni, hová fognak érkezni, de pontosan csak akkor tudják megmondani, ha már közel van.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock


Valamennyire azonban már sikerült leszűkíteni a kört: vélhetőleg az északi 41,5. és a déli 41.5. szélességi fok között várható valahol. Ebbe a területbe beletartozik egész Afrika, Dél-Amerika jelentős része, Észak-Amerika egészen New Yorkig, Ausztrália, és Ázsia déli fele és Európának egy kis része délen – adta hírül a BBC.

A szakértők szerint nincs ok az aggodalomra, mert jó eséllyel az óceánban kötnek majd ki a darabok, nem valószínű, hogy eltalálnak valakit. Bár egyszer már történt hasonló eset, amikor Elefántcsontpart területére hullottak a fémdarabok, és több tetőt is megrongáltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.