Celldömölki baleset: az internetről tudta meg a kislány, hogy a szülei meghaltak

tragédia Celldömölk autóbaleset gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borzalmas balesetben hunyt el egy pár Celldömölkön. Kislányuk, a 11 éves Kiara az interneten szembesült azzal, hogy édesanyja és édesapja az áldozat.

Busszal ütközött egy személygépkocsi Celldömölkön, mivel egy kamionos megpróbálta kielőzni a buszt, csakhogy jöttek szemből. Az autó elrántotta kormányt, a busznak csapódott, ami métereken keresztül tolta maga előtt. A benne ülő 29 éves jegyespár életét veszítette a balesetben.

Kislányuk otthon tanult, hiába hívta szüleit nem vették fel, később az interneten látta, mi történt velük.
A nagymama megtörten nyilatkozott a tragédiáról.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

„Miután elbúcsúztak, a kis Kiara próbálta őket hívni, de nem vették fel neki a telefont. Aztán ahogy az interneten olvastunk egy cikket, hogy egy Audi balesetet szenvedett a közelben, a másik gyerekemmel azonnal a helyszínre siettünk" - mesélte az asszony a Blikknek.

A nő arról is beszélt, hogyan történt a borzalmas baleset:
„Az egyenes szakaszon egy kamion megpróbálta kielőzni a buszt, de az utolsó pillanatban egy hatalmas fékezés után hirtelen visszatért a sávjába, amikor meglátta, hogy a szemből érkező fiamék már közelítenek. Gábor vélhetően megijedhetett a hirtelen feltűnő monstrumtól, és a frontális ütközés elkerülése érdekében valahogy nekicsapódhatott a busznak, ami több mint tíz méteren keresztül tolta őket maga előtt."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.