Elkülönítették Fekete Dávidot a börtönben, egyszemélyes zárkába került

Forrás: Fekete Dávid/Instagram -
Fekete Dávid börtön nyomozás letartóztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előzetes letartóztatásba került az egykori Megasztáros, Fekete Dávid. A sztár ellen több 100 millió forintos csalás ügyében folyik a nyomozás.

Fekete Dávidot közokirat-hamisítással és tíz vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják. Az autókereskedő ugyanis több embert megkárosított úgy, hogy eladta a gépjárművüket, de a pénzt sosem kapták meg. Így több mint 100 millió forintos tartozást halmozott fel.

Hétfőn délelőtt őrizetbe vették, a csütörtöki tárgyaláson pedig elrendelték az előzetes letartóztatását. A hírek szerint Fekete Dávid már az első éjszaka teljesen kiborult a cellájában.

Fekete Dávid egyszemélyes zárkába került. Forrás: Fekete Dávid/Instagram

A hatályos jogszabályok értelmében most 23 nap magánzárka következik számára, teljesen el lesz szigetelve a külvilágtól.

„Az intézetekbe újonnan befogadott fogvatartottak a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően közegészségügyi és járványügyi vizsgálaton esnek át, közösségbe helyezésük kizárólag 14 nap elkülönítést követően történik meg.

Borssal

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.