Nem sok jó vár ránk holnap: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

Forrás: Shutterstock -
időjárás figyelmeztetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zivatarveszély miatt országszerte figyelmeztetéseket adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.

z MTI-hez kedd este eljuttatott veszélyjelzésük szerint Zala és Somogy megyére másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarveszély miatt. Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést jeleztek.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Azt írták: szerdán a déli óráktól főként az ország délnyugati, déli felén a záporok mellett zivatarok is kialakulhatnak, köztük heves zivatarok is lehetnek.

A intenzív zivatarokat viharos (60-80 kilométer/órás) széllökés és jégeső, valamint felhőszakadás kísérheti.

Rövid idő alatt akár 20-30 milliméternyi csapadék hullhat. Az esti órákban az ország középső sávjában lehetnek zivatarok, amelyek a késő esti órákra szűnhetnek meg.

Az előrejelzés szerint szerdán hajnalban 7-16 Celsius-fok lesz. Délután a felhősebb, csapadékosabb nyugati tájakon 16-21, míg a naposabb keleti, északkeleti tájakon 26-28 fok közötti csúcsértékek várhatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.