Bochkor Gábor és eltitkolt barátnője örök ellenségek lettek: kiderült mikor telt be a pohár Alexandránál

Forrás: Demeter Alexandra -
Demeter Alexandra Bochkor Gábor barátnője Bochkor Gábor eltitkolt barátnője Bochkor Gábor szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pár napja állt a nyilvánosság elé Demeter Alexandra, Bochkor Gábor eltitkolt barátnője. A csinos gyógyszerész két évig volt együtt a népszerű rádióssal, a nyilvánosság pedig már csak a szakításukról értesülhetett. Most kiderült, hogy mikor telt be a pohár Alexandránál és miért titkolta őt Bochkor Gábor.

A Hot! magazinnak egy neve elhallgatását kérő informátor nyilatkozott, aki nagyon közel áll Demeter Alexandrához:
"Két évvel ezelőtt, épp karácsonykor vált komolyabbá az ismeretség, Mindketten egyedül voltak, túl egy-egy szakításon. Hetente egyszer-kétszer találkoztak, a kapcsolatuk valójában a négy fal között zajlott. Nem jártak sehová, nehogy meglássák őket. Eleinte Gábor azt mondta Szandrának, hogy még nem szeretné, ha kiderülne, mi van kettejük között, de idővel rengeteg vita volt ebből, hiszen teltek a hónapok, a rádiós azonban továbbra is nemet mondott arra, hogy a nyilvánosság előtt felvállalják egymást" - nyilatkozta a közeli barát, aki azt is elárulta, hogy Alexandránál az a Hot!-ban megjelent interjú tette be az ajtót, amiben hetekkel ezelőtt Bochkor azt nyilakozta, hogy bár ismerkedik, de nem találta még meg az igazit.

Demeter Alexandra Forrás: Demeter Alexandra

Szandrának elege lett a bújkálásból, Gábor pedig idővel meg is mondta neki, hogy nem fogja bemutatni a barátainak.
"Szandi nem érezte egészségesnek ezt az állapotot, régóta boldogtalan volt, egyre inkább érezhető volt, hogy bizonytalan lábakon áll ez a szerelem. (...) Súlyos teherként éli meg ezt a helyzetet, becsapva, elárulva érzi magát. (...) Tény, hogy szeret sokat beszélni, de ez részben a munkájából fakad. Gábornak szerintem egy ponton túl teherré vált. Gyakran rászólt Szandira, megszégyenítette. Olykor még a is zavarta, amikor a vizet hangosabban itta a kelleténél. Szandi mindig mondogatta: "Nem értem, Várkonyi Andi hogy bírta vele ilyen sokáig!" - mondta az informátor.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.