Karikó Katalin elárulta, megkezdték a kisgyerekeknek adható vakcinák tesztelését

Forrás: AFP/Handout -
vakcina Karikó Katalin teszt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséhez hozzájárult Karikó Katalin arról mesélt, már a klinikai tesztelés fázisában van az az oltóanyag, amit gyerekeknek is lehet adni.

Amerikában hamarosan elindul az oltás a 12-15 éves korsztályban is, mert a tesztek nem rég eredményesen zárultak. Várhatóan erre nem sokára Európában is sor kerül, sőt Karikó Katalin elárulta, már a kisgyerekek esetében is folynak a vizsgálatok.

Karikó Katalin elárulta, hol tart a gyerekeknek adható vakcinák fejlesztése. Forrás: AFP/Handout

Karikó Katalin arról is biztosított mindenkit, hogy az mRNS-alapú vakcinák megbízhatóak és hatásosak.
„A Pfizer/BioNTech-vakcina klinikai tesztelése 2020 novemberében lezárult. A vizsgálatban 44 ezer fő vett részt. Közülük 22 ezer a koronavírus elleni vakcinával lett beoltva, a másik 22 ezer fő pedig placebóval. A két csoport eredményeit összehasonlítva elmondható, hogy a vakcina hatásossága 95 százalék fölött van."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.