Megszületett az első magyar érem a vizes Európa-bajnokságon

Forrás: AFP/Roman Kruchinin -
Európa-bajnokság vizes eb úszó Olasz Anna ezüst érem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Olasz Anna ezüstérmet nyert csütörtökön a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében a budapesti vizes Európa-bajnokságon.

A Lupa-tavon rendezett viadalon a 27 éves magyar versenyző elképesztően szoros hajrában, éppen csak lemaradt az olimpiai bajnok és címvédő, szerdán 5 kilométeren is győztes holland Sharon van Rouwendaaltól, megszerezve ezzel az Eb első magyar érmét.

Harmadikként a Rióban ezüstérmes Rachele Bruni ért célba, míg a szám két másik magyar úszója, Rohács Réka a 10., Sömenek Onon Kata pedig a 13. helyen zárt.

Olasz Annának eddig 25 kilométeren volt világ- és Európa-bajnoki ezüstje, most a szakág olimpiai számában is a dobogó második fokára állhat fel kontinensviadalon.

Viszonylag korán az elsők között tempózott, de van Rouwendaal egyszer csak "ellépett" mindenkiktől. A holland klasszisnak mintegy 800 méterrel a cél előtt még közel 10 másodperces előnye volt, de aztán mintha elvesztette volna erejét, szinte egy pillanat alatt megérkeztek rá az üldözők, a magyar versenyző felvezetésével.

Anna Olasz of Hungary reacts after coming in second in the Women's 25km Open Water Swimming Final at the 16th FINA World Championships in Kazan on August 1, 2015. AFP PHOTO / ROMAN KRUCHININ / AFP PHOTO / ROMAN KRUCHININ Forrás: AFP/Roman Kruchinin

Az utolsó 200 méteren már egyértelmű volt, hogy az arany kettejük között dől el, közel tíz kilométer úszás után mindkettejüknek sprintelnie kellett a győzelemért. Végül a holland háromtized másodperccel korábban ütött rá a falra, megszerezve ezzel pályafutása hetedik Eb-elsőségét és 2018, Glasgow után

Budapesten is megnyerte az 5 és a 10 kilométeres versenyt.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.