Döbbenet: direkt hajtott fel az M3-asra forgalommal szemben

Forrás: Shutterstock -
autópálya forgalommal szemben közlekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hihetetlen, amit egy férfi tett: direkt forgalommal szemben hajtott fel az M3-as autópályára, mert egy ismerősének akart segíteni, akinek lerobbant az autója.

Több bejelentés is érkezett május 11-én kedd délután, miszerint egy autós a forgalommal szemben közlekedik M3 autópályán, Bag térségében.

A sofőr két kilométert is megtette így, több autós jelzett neki, majd a rendőrök megállították. Vele volt egy nő is, kiderült neki akart segíteni, mivel lerobbant az autója. Úgy gondolta, csakis szemből tudja bebikázni majd a kocsit, ezért hajtott fel az autópályára az ellenkező irányból. A rendőrök segítettek elindítani a lerobbant járművet.

A fotó illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezután az 57 éves halásztelki férfit előállították, és kihallgatták, elismerte a vétséget. A Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást ellene – írta a police.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.