Ez vár ránk a következő napokban: nem lesz minek örülni

Forrás: AFP/Nicolas Armer -
eső tavasz időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő napokban sem örülhetünk annyira az időjárásnak: záporos, szeles, hűvösebb idő következik.

Vasárnap

Erősen felhős lesz az ég, és többfelé, több alkalommal várható eső, zápor, néhol zivatar. A délután második felétől csökkenhet jelentősebben a felhőzet az északi tájakon - napsütésre főleg itt van esély. A nyugatias szél megélénkül. 15 és 22 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfő

Délnyugat felől borultságig növekszik a felhőzet, és sokfelé alakul ki - több helyen kiadós - eső, záporeső. Az északnyugati szél megerősödik. 16 és 21 fok közötti értékeket mérhetünk.

Kedd

Az erős északnyugati szél hatására csökken a felhőzet. Eleinte ÉK-n még lehet eső, majd elszórt, futó záporok fordulnak elő. 19 fok köré melegszik a levegő.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Nicolas Armer

Szerda

Gyakran lesz erősen felhős az ég, és szórványosan (nagyobb eséllyel északkeleten) fordul elő zápor. Nagy területen lehet erős az északnyugati szél. Mindössze 15 fok körül valószínű a maximum.

Csütörtök

Felhőátvonulásokra van kilátás a többórás napsütés mellett, már csak néhol lehet zápor. Egyelőre marad a hűvös idő: 15-20 fok lesz délután.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.