Meghalt Haramza László operaénekes - adta hírül a Magyar Állami Operaház a hivatalos Facebook-oldalán.

Szomorú hírt kellett közölnie a Budapesti Állami Operaháznak. Elhunyt Haramza László operaénekes, aki 2003-tól a Magyar Állami Operaház magánékese volt - írta a Blikk. 

halál gyász halott elhunyt gyertyaForrás: Shutterstock

Bátori Éva operaénekes ezekkel a szavakkal emlékezett elhunyt kollégájára:

"Haramza László 2014 szeptemberében tartotta első előadását a MÁO Opera Nagykövetei program keretében. A majd 7 év alatt közel 280 előadást tartott. A program egyik fő célkitűzésének, miszerint jussunk el az ország minden szegletébe, járuljunk hozzá egy az operát értő, ismerő, szerető, operába járó, tágabb látókörű, intelligensebb ifjúság neveléséhez, igazi Nagykövete volt. Ő főként Baranya megyét vállalta, de tette országszerte csendben, hittel, alázattal, amit a Nagykövet program elvárt tőle. Ő volt az a Nagykövetünk, aki határon túlra is elvitte hírünket és a történelmi Magyarország számos településén tartott előadást. (Eszék, Kolozsvár, Nagyvárad, Csíkszereda, Kassa, Fülek, Érsekújvár, Szabadka, Zenta). Terveink voltak. Sokszor diskuráltunk a szakralitás és a szakrális zene szerepéről és helyéről az operaszínpadon és az operairodalomban. Nemrég kértük föl, hogy készítsen egy előadást evvel a témával kapcsolatban, ami nem csak Nagykövet program, de az Operaház OperAkadémia programja számára is igen értékes anyag lett volna"

- olvasható a bejegyzésben.