Börtönbe került külföldön a luxusfeleség férje: "Teljesen meg voltam félemlítve"

börtön Polgár Tünde Polgár Árpád
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A luxusfeleség, Polgár Tünde és férje egy videóban mesélték el utazós élményeiket. Ezek között akadt egy nagyon rossz is: Polgár Árpád börtönbe került Horvátországban. 

Polgár Tünde és férje a legjobb, legfélelmetesebb és legrosszabb utazós élményeiket osztották meg a rajongóikkal. Az összes közül kiemelkedő volt az az eset, amikor Polgár Árpád börtönbe került. Azóta kerülik az a helyet, mivel rossz emlékeket idéz fel: Horvátországban került egy rövid időre rács mögé a luxusfeleség férje.

Polgár Tünde és Polgár Árpád Forrás: TV2 Sajtószoba

Abszolút irreálisnak és igazsátalannak éreztem, hogy miért engem intettek ki, a többiek ugyanannyival mentek. És fel voltam egy kicsit háborodva, mutogattam a zsebeimet.

Úgy ültek, mint egy rögtönítélőú bíróság. Teljesen meg voltam félemlítve, kitették a pisztolyaikat az asztalra, tehát egy színjátékot játszottak velem"

"Egész éjszaka börtönben kellett lennem. Másnap elvittek egy bíróságra szintén rendőrautóval, be Zágrábba. Ott a bíróságon egy bíró szintén magyar tolmáccsal megkérdezte, hogy mi történt. Egyből felmentettek, és elengedtek" - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.