Meghosszabbították a hitelmoratóriumot és koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát

védekezés hitelmoratórium törvény parlament koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A parlament módosította a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényt, amelynek hatálya így az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart. Varga Judit igazságügyi miniszter indoklása szerint erre azért van szükség, mert az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, így elengedhetetlen a fokozott védekezés.

A törvény indokolása szerint Magyarország Európa egyik legeredményesebb oltási programjával küzd a koronavírus-világjárvány ellen.

Az új vírusvariánsok azonban Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, ezért elengedhetetlen a fokozott védekezés.

A Kormány ezért tett javaslatot a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbítására az őszi ülésszak első ülésnapját követő 15. napig. A törvényben rögzítették azt is, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.

A Kormány alapvető célja, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket. Ezek eléréséhez gyors és hatékony döntéshozatalra van szükség. A világjárvány elmúlt egy éve bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat. A világjárvány elleni védekezés gazdasági és társadalmi hatásai túlmutatnak a veszélyhelyzet időtartamán. A törvény ezért szükség esetén biztosíthatja a megfelelő méltányosságot olyan esetekben, amikor a veszélyhelyzeti kormányrendeletek ideiglenes továbbalkalmazása az állampolgárok szempontjából lényeges.

Mehosszabították a hitelmoratóriumot is.

A fizetési halasztás kizárólag azok számára lesz adott, akik jelentkeznek a bankjuknál, és belépnek vagy visszalépnek – egyszóval megszűnik annak automatikus jellege. Az utóbbi lehetőségre augusztus 31-ig lehet jelentkezni és jövő év június 30-án ér majd véget. Az eddigi gyakorlattal azonban szembemegy a tény, miszerint nem lehet majd ki-be lépkedni: aki augusztus 31-ig igénybe veszi a hosszabbítást, az már csak kiléphet, visszatérésre nem lesz lehetősége - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.