Emberöléssel vádolják Maradona orvosait

Forrás: ANP via AFP/Juan Vrijdag -
vád Diego Maradona orvos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Diego Maradona lánya nyújtotta be a keresetet édesapja orvosai ellen, akiket azzal vádol, hogy ők tehetnek a focilegenda halálról.

Hét ember ellen indítottak nyomozást emberölés gyanújával Diego Maradona halálával kapcsolatban. Köztük van Leopoldo Luque, aki két héttel a sztár halála előtt agyműtétet hajtott végre rajta, hogy eltávolítsa a vérrögöt az agyából. Maradona lánya szerint a műtét után édesapja állapota rohamosan romlott.

Rajta kívül többek között Agustina Cosachov pszichiátert és Carlos Diaz pszichológust is meggyanúsították.

Maradona orvosait azzal vádolják, miattuk halt meg a focilegenda. Forrás: ANP via AFP/Juan Vrijdag

Ha a vádak beigazolódnak, akár 8-25 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rájuk.
Egyelőre május 31. és június 14. között tilos elhagyniuk Argentínát, ezután születik döntés a vádemelésről.

Úgy tudni, az ügyészek birtokába jutott több hangfelvétel, melyeken elhangzik az orvosok között, hogy tudják, hogy Maradona meg fog halni, ám semmit sem tettek ellene – írta az AFP.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.