Halálos baleset okozott egy 16 éves Fejér megyében: jogosítvány nélkül vezetett, vizsgálják, hogy ittas volt-e

Fejér megye halálos baleset autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Halálos balesetet okozott egy 16 éves fiatal péntek éjjel Szabadegyháza külterületén - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton.

A közlemény szerint a 16 éves fiatal jogosítvány nélkül vezetett péntek éjjel egy autót, amelyben rajta kívül még három, hasonló korú társa ült. A fiú Szabadegyháza külterületén nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet, emiatt a jármű átsodródott a szemközti sávba, majd az úttest szélén lévő jelzőtáblának csapódott, az oldalára billent és megpördült. A baleset következtében a négy fiatal közül az egyik kirepült a gépkocsiból és a helyszínen meghalt, a másik három pedig könnyebben megsérült.
A rendőrség a sofőr ellen halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indított eljárást. Felmerült a gyanú, hogy a fiatal a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, ennek megerősítése további szakértői vizsgálatot igényel - tették hozzá.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.