Ötéves kislány halt meg egy balesetben: nem adta meg az elsőbbséget a mezőgazdasági gép vezetője

Forrás: Shutterstock -
halál kislány közlekedési baleset ítélet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év 10 hónap fogházbüntetésre ítélt a Szombathelyi Járásbíróság nem jogerősen egy férfit, aki egy mezőgazdasági vontatót vezetve tavaly nyáron nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak, emiatt a két jármű összeütközött, és egy ötéves gyermek meghalt - közölte a Szombathelyi Törvényszék a bírósági honlapon.

A baleset 2020. július 24-én este történt két alsórendű út kereszteződésében, Vas megyében. Az autóban - amelyet egy nő vezetett - a hátsó ülésen biztonsági gyermekülésekbe bekötve két kisgyermek utazott.

Forrás: Shutterstock

Az ütközés következtében az egyik kisgyermeket a mezőgazdasági gép villája az üléssel együtt kirepítette az autóból. Az ötéves kislány az üléssel együtt az oldalára borult vontató alá szorult. A mentőknek a helyszínen sikerült újraéleszteniük a kislányt, aki azonban olyan súlyosan megsérült, hogy másnap a kórházban meghalt. A balesetben a gépkocsi vétlen sofőrje is súlyosan megsérült.
A bíróság ítéletében kimondta: a baleset azért következett be, mert a vádlott több KRESZ-szabályt megszegett: a jelzőtábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget a másik járműnek és az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt.

Hozzáfűzték, az ütközés elkerülésére az autó vezetőjének esélye sem volt; mindössze 4,9 méter távolságra volt, amikor a járműszerelvény a védett útra hajtott. A vádlott és védője az ítélet ellen fellebbezést jelentett be, ezért a döntés nem jogerős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.