Tragédia is történhetett volna: egymással szemben haladt két személyvonat szerda reggel Mosonmagyaróvárnál

Forrás: Shutterstock -
Mosonmagyaróvár vágány vonat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egymással szemben haladt két személyvonat szerda reggel ugyanazon a vágányon Mosonmagyaróvár térségében. A szerelvényeket egymástól mintegy hétszáz méterre megállították, nem történt baleset – közölte a Mávinform.

A vasúttársaság azt közölte, hogy a mosonmagyaróvári állomáson a Tatabányáról Rajkára tartó, Győrből 6.48-kor továbbindult személyvonat a tiltó jelzés ellenére nem állt meg, és áttért az ellenkező irányból, Hegyeshalomból Győrbe tartó személyvonat részére fenntartott vágányra.

A két vonatot egymástól mintegy 700 méterre, időben megállították. Baleset, személyi sérülés nem történt.

Egymással szemben haladt két személyvonat szerda reggel (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

A helyszíni vizsgálat végéig Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között mindkét vágányon szünetel a közlekedés, pótlóbuszok szállítják az utasokat. A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon késésekre kell számítani. A budapesti Keleti pályaudvarról 6.40-kor Bécsen át Sargansba elindult railjet Győrtől Csornán át Sopron felé, kerülő úton közlekedik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.