Újabb hírek érkeztek Christian Eriksen állapotáról - erre van szüksége a focistának

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand -
defibrillátor dán Christian Eriksen futballista
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogyan mi is beszámoltunk róla, Christian Eriksen múlt szombaton, a Dánia-Finnország meccs 43. percében összeesett és újra kellett éleszteni. Lassan egy hete kórházban van, az orvosok pedig arra jutottak, hogy defibrillátort kell ültetni a szívébe.

Az elmúlt napokban számos vizsgálatot elvégeztek Christian Eriksenen, végül az orvosok azt a döntést hozták meg, hogy hogy defibrillátort kell ültetni a szívébe. Az ICD nevű eszközre az esetleges szívritmuszavarok okán bekövetkező szívrohamok miatt van szükség.

"Christian elfogadta az eljárást, a tervet pedig a dán, valamint a nemzetközi orvosok is támogatják, akik egyöntetűen ezt az eljárást javasolták. Arra kérünk mindenkit, hogy ebben az időszakban ne zavarják Christiant és a családját"

- olvasható a dán szövetség közleményében.

Dánia ma Belgium ellen mérkőzik meg, a játékosok pedig úgy döntöttek, hogy az összecsapás 10. percében egy percre leáll a játék, ezzel tisztelegve társuk, Eriksen előtt.

Egy helyen minden, ami foci Eb!

Szeretnél naprakész lenni, tudni mindenről, ami a mérkőzésekkel kapcsolatos? Szívesen olvasnál extra érdekességeket a kedvenc játékosaidról, csapatodról? Akkor kattints az Origo Foci Eb oldalára, hogy ne maradj le semmiről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.