Ez volt élete utolsó hívása: vele beszélt a halála előtt Diana hercegné

Forrás: Getty Images/Georges De Keerle -
halál Diana hercegné telefonhívás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Diana hercegné idén ünnepelné 60. születésnapját, tiszteletére szobrot avatnak, valamint egy új dokumentumfilm is készült az életéről. Ebből derült ki, hogy kit hívott utoljára életében Diana. 

Szobrot avatnak Diana hercegné tiszteletére, ugyanis idén lenne 60. éves a tragikus körülmények között elhunyt hercegné. Ebből az alkalaomból egy új dokumentumfilm is készült az életéről, amelyből kiderült, kivel beszélt utoljára. Richard Kay újságíró volt az utolsó, akit felhívott.

Diana hercegné egy újságíróval beszélt utoljára Forrás: Getty Images/Georges De Keerle

"Beszéltem vele aznap. A rendőrség azt mondta, hogy ez volt az utolsó hívása életében" - mondta a férfi, és azt is elárulta, mi volt Diana hercegné terve: haza akart menni Párizsból, hogy a gyerekeivel lehessen és új életet kezdjen.

Kétségbeesetten szeretett volna mindent újrakezdeni és valami másba belefogni. Csak vissza akart jönni, hogy lássa a fiait"

Bors

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.