Szörnyű tragédia történt Várdomb és Szekszárd között: fiatalokkal teli kocsi sodródott le az útról, egy 17 éves lány az életét vesztette. Az ismerősök szerint Réka csodálatos lány volt, rengeteg tervvel.

Az 56-os úton, Várdomb és Szekszárd között sodródott le az útról egy fiatalokkal teli kocsi, egy 17 éves lány, Réka az életét vesztette, egy fiatal könnyebben, hárman pedig súlyosan megsérültek. A környékbeliek szerint a sofőr a sebesség megszállottja volt. "Úgy kellett arrébb ugrani, úgy száguldozott azzal a kocsival, mondtam is magamban, hogy ebből egyszer baj lesz. De rémálmomban sem gondoltam, hogy ilyen hamar és ilyen tragédia" - mondta a Borsnak egy nő.

Forrás: Shutterstock

A 17 éves áldozat, Réka egy szekszárdi gimnázium 11. osztályos tanulója volt, elvesztését nem tudják felfogni. "Rékáék sosem vagánykodtak vagy felelőtlenkedtek, ez biztos. Soha nem száguldoztak volna, vagy vállaltak eszement kockázatot. Réka csodálatos lány volt, egyszerűen még mindig nem tértem magamhoz, képtelen vagyok elhinni azt, hogy nincs többé, annyi terve volt, annyira szeretett élni" - mondta egy ismerős. "Most azért imádkozunk, hogy a kocsiban ülők felépüljenek, mert ők is súlyosan megsérültek" - tette hozzá.