A jövő héttől választhatnak vakcinát az oltásra jelentkezők Szlovéniában

Forrás: Shutterstock -
vakcina COVID-19 oltás koronavírus Szlovénia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jövő héttől a jelentkezők kiválaszthatják, melyik koronavírus elleni vakcinával szeretnék beoltatni magukat - jelentette be Janez Jansa szlovén kormányfő szombaton.

Jansa kiemelte: "Kulcsfontosságú, hogy elérjünk egy olyan szintű átoltottságot, amellyel biztosítani tudjuk az immunitást és a normális életet, nemcsak a nyáron, hanem őszre is".

Forrás: Shutterstock

Szlovéniában mRNS alapú vakcinákkal, Pfizer/BioNTech-val és Modernával, valamint vektor alapú oltóanyagokkal, AstraZenecával és Johnson és Johnsonnal oltanak, de a kormányfő szerint az mRNS alapú oltóanyagokkal szemben nagyobb a bizalom. Mivel ebből eddig kevesebb volt, az oltási kampány nem a tervezett ütemben haladt - mondta el.

Orbán Viktor is azt hangsúlyozza, aki nem vette fel az oltást, tegye meg. Ugyanis attól, hogy sikerült visszaszorítani a koronavírus-járványt, még nem nyugodhatunk meg. A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy aki nincs beoltva, továbbra is veszélyben van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.