Megtörten nyilatkozott a 18 évesen elhunyt magyar focista édesanyja: végignézte fia haláltusáját

szívmegállás Andráshida SC elhunyt fiatal focista foci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szörnyű dráma történt Andráshidán a hétfői napon. Az Andráshida SC felnőtt csapata edzése közben elhunyt a csapat reménysége, a 18 éves Hegedűs Viktor. A fiú édesanyja is ott volt az edzésen, amikor a baj megtörtént.

Alig ocsúdtunk fel a dán focista, Christian Eriksen tragédiájából, itthon is hasonló eset történt. A fiatal magyar labdarúgó azonban nem volt olyan szerencsés, mint Eriksen, rajta nem tudtak segíteni. Az Andráshida SC felnőtt csapata, amely néhány héttel ezelőtt tizedszer lett Zala megye bajnoka, épp edzést tartott hétfőn, amikor Hegedűs Viktor minden előzmény nélkül rosszul lett és összeesett a pályán. Bár az orvosi segítség gyorsan megérkezett, tehetetlenek voltak.

Hegedűs Viktor Forrás: facebook.com/andrashida

Vajda Szilvia, Viktor édesnyja is ott volt az edzésen, végignézte fia haláltusáját. Megtörten nyilatkozott a Borsnak:
"A nagyobbik fiam, Olivér a ZTE-ben focizik, és éppen szintén edzésen vett részt. Azonnal szóltunk neki, hogy mi történt, és ő természetesen a testvéréhez sietett, hogy elbúcsúzhasson tőle. Beszélni már egyikünk sem tudott Viktorral, de legalább átölelhettük. Viktor valószínűleg hirtelen szívmegállás miatt hunyt el. Élsportoló volt, sohasem dohányzott és nem is ivott. Egészségesen élt és táplálkozott, mindig vigyázott magára és az egészségére. Soha az életben nem tudjuk feldolgozni a fiam elvesztését. Tökéletes ember volt, mindig kedves és udvarias. Népszerű volt a barátai és a lányok körében is, de ő csak a kedvesét szerette. Képtelen vagyok elfogadni, hogy most is múltidőben kell róla beszélnem, mert tudom, hogy örökre velünk marad. Ő az életem értelme! Büszke vagyok rá, hogy az én fiam."

A pálya szélén ott volt a fiú barátnője, Flóra is, aki a lapnak annyit mondott, hiába szólongatta a fiút, nem reagált semmire.

Viktor bátyja, a 20 éves Olivér is a helyszínre sietett, azt mondja, sosem felejti el a látványt, ami ott fogadta:
"Igazából még fel sem fogtam, hogy mi történt. Amikor megérkeztem, éppen az édesanyám ölelgette a testvéremet. Próbáltuk kihasználni az időt, hogy egy kicsit még együtt lehessünk, mielőtt Viktort elszállítják. Elképzelni sem tudok nála jobb testvért!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.