"A helyzet aggasztó" - Már Horvátországban is jelen van a nagyon fertőző indiai variáns

negyedik hullám indiai mutáns Horvátország koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szlovénia után Horvátország is bejelentette, hogy az országban jelen van az először Indiában azonosított, a korábbiaknál fertőzőbb delta variáns.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZZJ) igazgatója a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: eddig 23 mintában azonosították a mutációt, amely több megyében is jelen van. Jelezte: Zágráb nem vizsgálja a mintákat, hanem külföldi laboratóriumba küldi őket. Eddig több mint hatezer mintát küldtek, az e heti eredményeket pedig még nem kapták meg - tette hozzá.
Úgy vélte: a helyzet aggasztó, és amennyiben a vírusmutáció jobban terjed, szigorítani kell a járványügyi intézkedéseken.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője szerint a megyék, a járások és városok feladata, hogy megakadályozzák a járvány terjedését, mégpedig úgy, hogy nem engedélyezik az ellenőrizetlen tömeges összejöveteleket. Utalt rá, hogy Zadarban nőtt a fertőzöttek száma, miután egy kosárlabda-mérkőzésen, figyelmen kívül hagyva a járványügyi szabályokat több ezer néző vett részt. Ez megengedhetetlen - figyelmeztetett.

A jelenleg érvényben lévő korlátozások június 30-án járnak le, a kormány pedig az átoltottság arányától tette függővé a további nyitást. Július 1-jétől azok, akik rendelkeznek uniós digitális Covid-igazolvánnyal, korlátozások nélkül vehetnek részt a rendezvényeken. Azokon a rendezvényeken azonban, amelyeket nem kötnek védettségi igazoláshoz, továbbra is legfeljebb száz fő vehet részt, és be kell tartani a szigorú járványügyi intézkedéseket.

Ez is érdekelhet: Itt a delta variáns: aggasztó, amit felfedeztek vele kapcsolatban

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.