Már Németországban is nagyon gyorsan terjed a delta variáns: átveszi az uralmat

Forrás: Shutterstock -
delta variáns koronavírus Németország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre gyorsuló ütemben terjed az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes, delta nevű variánsa Németországban pénteken ismertetett adatok szerint.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) rendszeresen elvégzett mintavétele alapján ugyan egyelőre az alfa nevű, korábban britnek is nevezett B.1.1.7-es jelzésű vírusváltozat a meghatározó Németországban, de egyre gyorsabban tör előre a B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott, korábban indiainak nevezett delta variáns.

Az elemzett pozitív SARS-CoV-2 teszt leletek között a 19. és a 20. héten (a május 10. és 23. közötti időszakban) egyaránt 3 százalék volt a delta aránya.


A 21. héten 4 százalékra emelkedett, a 22. héten 8 százalékra ugrott, az utolsó vizsgált időszakban, a 23. héten (június 7-13. között) pedig már 15 százalék volt.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock


Ezzel párhuzamosan 90 százalékról fokozatosan 74 százalékra süllyedt az alfa változat aránya.

Csak idő kérdése, hogy a delta variáns "átveszi az uralmat" Németországban

- húzta alá Lothar Wieler, az RKI elnöke Jens Spahn egészségügyi miniszterrel pénteken Berlinben tartott tájékoztatóján.

Kiemelte, hogy a delta szétterjedése megnehezíti a járvány elleni védekezést, és azzal jár, hogy az oltási kampány haladása ellenére még hónapokig fenn kell tartani az alapvető fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket, így a maszkviselést és a távolságtartást.

A magas átoltottsági arány ellenére a beltéri maszkviselés szabályának visszaállítására kényszerülő Izrael példája azt mutatja, hogy az oltási kampányra és a fertőzésvédelmi alapszabályokra egyaránt szükség van - mondta a szakember.

Mint mondta, az oltási kampány önmagában nem elég annak megakadályozásához, hogy ősszel ismét emelkedésnek induljon a napi új regisztrált fertőződések száma.


Hozzátette, hogy az egészségügyi ellátórendszer terhelése is ismét jelentősen növekedhet, mert a delta variáns miatt nagyjából kétszer nagyobb valószínűséggel kerül kórházba egy fertőzött, mint az alfa variáns általi fertőzés miatt.

Az úgynevezett hospitalizációs ráta - a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek aránya - az alfa esetében nagyjából 5 százalék, a delta esetében viszont 11 százalék - közölte.

A járvány egyelőre enyhül, a kiinduló helyzet így igen kedvező, és csak az embereken múlik, hogy miként alakul majd ősszel

- húzta alá Jens Spahn. Kifejtette, hogy a delta variáns ellen csak a teljes oltás nyújt védelmet, ezért minden eddiginél fontosabb, hogy minél többen megszerezzék a teljes oltást. Hangsúlyozta: egyéni és társadalmi szinten is érvényes, hogy az oltás egyetlen alternatívája a beláthatatlan kimenetelű fertőződés a SARS-CoV-2-vel.

A szövetségi kormány összesítése szerint csütörtökig több mint 70,5 millió adagot adtak be a SARS-CoV-2 okozta betegségtől (Covid-19) védő oltásokból. Legalább egy adagot a lakosság 52,9 százaléka - 43 958 788 ember - kapott. Teljes oltással a lakosság 34,1 százaléka - 28 383 081 ember - rendelkezik.

Az RKI pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában 774 fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez csaknem 30 százalékos csökkenés az egy héttel korábbi 1076-hoz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 725 580 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 62 halálesetet regisztráltak. Ez bő 30 százalékos csökkenés az egy héttel korábbi 91-hez képest. Az új halálesetekkel a járvány áldozatainak száma 90 678-ra emelkedett - írja az MTI.

A magas átoltottság ellenére az Egyesült Királyságban is egyre több a fertőzött a variáns miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.