Két ígéretes jövő előtt álló táncművész veszett oda a Hegyalja úti balesetben

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán -
fiatalok baleset tragédia Hegyalja út
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két huszonéves áldozatot követelt a Hegyalja úton történt halálos baleset szombat hajnalban. A fiatalok előtt ígéretes jövő állt. Mindketten táncművészek voltak. 

Egy négyfős társaság éppen egy következő helyszínre tartott, mikor bekövetkezett a tragédia. Az elől ülő két fiatal, Lala és Lili még a helyszínen életüket vesztették. Eddig tisztázatlan körülmények közt a Hegyalja út 50. szám alatt egy másik kocsival ütköztek, amelynek következtében mindketten a helyszínen életüket vesztették.

A balesetben ketten meghaltak Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A barátaik elmondása alapján Lili egy életvidám lány volt, aki minden percét tánccal töltötte. Örömmel járt bulizni a barátnőivel is. Az ismeretségi körökben többen szerencsésnek nevezték a lányt, mivel a munkája a hobbija is volt egyben.Lili gyermekkora óta táncolt, és fényes jövő előtt állt - írja a Bors.

A baleset második áldozata, P. László szintén kiváló táncos volt. A hazai táncos közösség mindkettejüket gyászolja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.