Itt van újra a kánikula: napról napra egyre nagyobb lesz a hőség

kánikula időjárás hőség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igazi fellélegzés volt, hogy pár napig egy kicsit hűvösebb volt az idő. Most azonban ennek vége: ismét jönnek a 35 fokos melegek. 

Vasárnap


Hajnalban, reggel az északeleti tájakon még előfordul csapadék; majd fátyol-és gomolyfelhők zavarják a többórás napsütést, napközben már kicsi az esély záporra. A nyugatias szél csak néha élénkül meg. 27és 32fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfő


Nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és a Nyugat-Dunántúlon többfelé várható eső, zápor. Máshol inkább csak elszórtan fordulhat elő csapadék. Az északnyugati szél többfelé megerősödik. 29 fok körüli értékeket mérhetünk.

Forrás: Shutterstock

Kedd és szerda


Túlnyomóan napos, ismét igazi strandidőre van kilátás. Visszatér az országos hőség: délutánonként már 30-36 fokos maximumok várhatók. A keleties szél gyenge marad.

A mostani hőhullámok sokkal veszélyesebb az eddigieknél. Hogy mi ennek az oka, arról a szakember beszélt.

Csütörtök


Késő estig sok napsütés ígérkezik, és tovább fokozódik a hőség: több helyen már forróság lesz 35-37 fokos csúcsértékkel. Késő estétől aztán zivatarok törnek ki. Estig a DK-i, estétől az ÉNy-i szél erősödik meg - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.